|
Enyedy Ágota Margit |
|
A budapesti Enyedy Ágota Margit óvodavezetői munkája mellett közösségfejlesztő, rászorulókat támogató tevékenységet végez. Ruhagyűjtést indított, kapcsolódott a „Fogadj Örökbe egy Óvodát” kezdeményezéshez, a járvány idején pedig erején felül igyekezett, hogy a helyzethez alkalmazkodva segítse a családokat és munkatársait. |
Dr. Balogh Enikő |
|
Lakhelye: Révkomárom, munkahelye a Debreceni Egyetem, a jelöléskor végzős orvostanhallgató volt, azóta sikeresen lediplomázott. Enikő tanulmányai mellett rendszeresen szervezett adománygyűjtéseket, jótékonysági rendezvényeket, emellett rendszeres véradó volt és levágott haját egy leukémiás kislány számára ajánlotta fel, hogy parókát készítenek számára. |
Mészáros Gabriella |
|
Baleset vagy betegség következtében lebénult betegeknek segít átvészelni a tragikus élethelyzetet; érzékenyítő órákat tart a kerekesszékesek mindennapjairól; kerekesszékes tánccsoportot vezet. Az önkéntesség, a segítségnyújtás számára életforma: sérült társaink lelki segítése, a fiatalok szemléletmódjának alakítása, illetve a mozgássérültek elfogadtatása a társadalomban. |
Szabó Pál Szasó |
|
Kórházi ápoláson tartózkodó beteg gyerekeknek önzetlenül támogatást nyújt, adományok gyűjtésével és átadásával, személyes látogatásokkal, gyerekbarát ötletek és módszerek bevezetésével segíti elő lelkiállapotuk, közérzetük javulását, és közvetve gyógyulásukat. Több beteg gyermek életét a kórházi kezelés után is folyamatosan nyomon követi. |
Balogh László (Dr. Lala) |
|
Balogh László bohócdoktor, vagy, ahogy egy ország ismeri, Dr. Lala. Okleveles artista- és előadóművész. 2000-ben az ő kezdeményezésére jött létre A Magyar Bohócok A Betegekért Alapítvány, melynek művészeti vezetője, majd kuratóriumi elnöke is lett. A bohócdoktori feladatokat 2017-től négy kórházban látja el, az elmúlt tizenhét évben közel százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével. |
Tóth Péter Lóránt |
|
Tóth Péter Lóránt tanár, drámapedagógus a Kárpát-medencében élőkhöz viszi el a költészet szeretetét: rendhagyó órákat tartva a kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, vajdasági gyerekeknek, és önálló esteket adva a felnőtteknek. Továbbá adományok gyűjtésével segíti a nehéz sorsú gyermekeket. |
Kiss Anikó |
|
Kiss Anikó képzőművész (Varró Anna) többfajta jótékonysági tevékenysége egyikeként létrehozta és működteti a Szociális Csomagküldő Mozgalmat, segítve a mélyszegénységben élők mindennapjait. Soha nem az anyagi javak motiválják, hanem a művészet iránti elkötelezettsége mellett az embersége. |
H. Csongrády Márta |
|
H. Csongrády Márta fotó- és képzőművész, muzeológus, etnográfus létrehozta és évtizedeken át működtette a Kenézy Galériát a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ezzel sok alkotót indított el a művészeti pályán, bemutatkozási lehetőséget biztosítva nekik, megszervezte az Aranybika és a Mátyás Galériát, művésztelepeket vezetett, nemzetközi alkotótáborokat alapított – soha nem az anyagi javak motiválták, hanem a művészet iránti elkötelezettsége és az embersége. |
Bodó Imre |
|
Bodó Imre fő hivatása mellett évtizedek óta helytörténészként tevékenykedik. Létrehozta a dombóvári Fekete István Múzeumot, számos neves, de méltatlanul elfeledett ember tiszteletére emléktábla avatását kezdeményezte a városban és környékén. A díjazott elősegítette szobrok felállítását, kiállítások létrehozását, és civil szervezetek, egyesületek működtetőjeként sokat tett a diákok olvasási kedvének, természetszeretetének erősítéséért. |
Dalosné Tóth Zsuzsanna |
|
Egész életében a gyermekek életének megkönnyítésén dolgozott, pályaválasztási tanácsokat adott, általános iskolai tanításuk mellett támogatta továbbtanulásukat, illetve iskolán kívüli problémáik megoldásában is segédkezett. Létrehozta és működteti a MINYATA Egyesületet, mely nehéz anyagi helyzetben nevelkedő gyermekek részére nyári táborokat, színházlátogastásokat szervez, önkéntes programokkal segíti őket. |
Zágorhidi Czigány Ákos |
|
A díjazott a régi kulturális értékek átmentése és újak teremtése terén kiemelkedő tevékenységet végez. A Vas megyei Oszkó település – elsősorban az ő munkája által – példa lehet minden civil szerveződés számára: mert „kis közösség – nagy tettek” jellemzik a Hegypásztor Kör működését. Zágorhidi Czigány Ákos elkötelezettsége, önzetlensége, embersége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. |
Gulyás Jánosné Ilona és Gulyás János |
|
Gulyás Jánosné Ilona saját módszert fejlesztett ki arra, hogy az ének-zenei nevelés miként segítheti elő a sérült személyiség fejlődését, és a zeneterápiával halmozottan sérült gyermekeknél ért el figyelemre méltó eredményeket. Gulyás János több évtizede áll a kultúra szolgálatában – egykor művelődési központ igazgatójaként, jelenleg hajléktalanok és rászorulók önzetlen segítőjeként. |
László Károly |
|
László Károly - Puki bácsi -, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyugdíjas, de még ma is aktív színésze, a magyar gyermekkultúra fáradhatatlan terjesztője. Megértéssel, türelemmel végzi az amatőr fiatalok felkészülését és fejlődését, segíti a városi hajléktalanokat, s mindig akad a zsebében édesség az Erdélyben sajnos gyakorta látható koldus gyermekek számára is. Mindezt csekélyke nyugdíjából, s a fáradhatatlanul végzett, alkalmi fellépéseinek nem túlságosan nagy gázsijából fedezi. |
Pécsi Géza |
|
Pécsi Géza tanári tevékenysége és szociális érzékenysége, évtizedeken át végzett karitatív munkája alapján érdemelte ki a díjat. Élete tele volt küzdelemmel, meg nem értéssel, elnyomással, de soha nem adta fel: küzdött tanítványaiért, valamint az elesettekért. Mindig megosztotta szellemi és anyagi javait azokkal, akik rászorultak. |
Varga Ilona |
|
Varga Ilona, a Kossuth Rádió Cigányfélóra című műsorának szerkesztője kapta a 2007. évi Jó Ember-Díjat a cigányság helyzetének bemutaásáért, az életkörülményeik, szociális-kulturális helyzetük lelkiismeretesen végzett, tényszerű feltárásáért. |
Dr. Rideg Lászlóné |
|
Dr. Rideg Lászlóné többedmagával létrehozta a Szociális Háló Egyesületet, a házi gondozó szolgálatot. Magyarországon egyedülálló formában beindították az egyetlen szakápolói intézetet, amely mögött nincs intézmény, egyház, csak egy egyesület. Tevékenységük: ápolás, házi gondozás, hospice szolgálat, képzési központ, ingyenes kölcsönzés, képzések |
Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Székhely: 7624 Pécs Szent István tér 17. Adószám: 18326859-1-02 - Bankszámlaszám: 50800104-11096568 Szervezet nyilvántartási száma: 02-01-0001532 Eljáró bíróság neve: Pécsi Törvényszék Alapító: L. Csépányi Katalin E-mail: info@joemberdij.hu |